18.fejezet

18. fejezet

- Carlisle, történt vmi? – kérdezte Edward, de gondoltam válaszolt.

”Történt némi komplikáció, de kiszedtük. Talán egész este aludni fog, vagy tovább.” – gondolta Carlisle.

- És mi volt a probléma? – kérdezte  Edward.

- Kómába esett! –gondolta Carlisle. Levetítette neki azt a részt, ami ennél bekövetkezett és felszisszent mikor a gépek megmutatták a jelét.

***

Mindenki a szobában volt, Nézték, Bella édes arcát, már, jó néhány hónapja.

Az emberek többsége egyre rosszabbul vannak. Az állatok lelassultak. Többsége már délután elalszik, mikor veszély fenyegeti őket, akkor sem tesznek ellene.

A Cullen család már minden napját a kiságy mellett tölti.  Ám, néhány nap múlva Bella mocorogni kezd.

- Kicsim, kérlek, nyisd ki a szemed! – Esme vette észre, ezeket az apró mozdulatokat, és a többiek is azonnal a kis ágyra néztek.

Edward kirohant az apjáért.

- Kérlek, Bella nyisd ki a szemed!- kérlelték, de Bella csak a kezét használta, de a lábai is kezdtek lassan mocorogni. A száját szólásra nyitotta, de végül becsukta. 

Carlisle berontott a szobába, mögötte Edwarddal.

- Bella, nyugodj meg. Csak mi vagyunk.Nem kell még mozognod. Nyisd, ki a szemed kérlek, adok 10 percet. – Carlisle is leült az egyik műanyag székre és figyelte, ahogy izmai egyre lelassulnak. Szempillái megremegnek, de nem nyitotta ki, helyette a száját kinyitotta.

- Álmosz vagyok!- ezután száját becsukta, majd szíve újra lelassult, de már csak alszik, nincs kómában.

A remény most, mindenkibben újrá éledt, hogy lássák újra szép csillogó csoki szemeit. Carlise leellenőrizte a gépeket, majd gyorsan távozott egy sürgős esetthez. Bella még néhány óráig aludt, majd halkan kinyitott a szemét.

- Sziasztok!  - mosolygott rájuk. Edward már vidáman ment ki az apját keresni.

- Szia, kicsim! –mosolyog ré Esme, de a csövektől nem merte igazán megölelni.

Az ajtó nyitódott és Carlisle jött be, mögötte szorosan Edwardot lehetett észrevenni.

-       Szia, Bella! Őrülök, hogy már fent vagy! Hogy vagy? –kérdezte Carlisle, közben közelebb ment Bellához.

-       Szia, apa! Jól vagyok –itt az arca enyhén megrándult –hisz te kezelsz! –nevetett rá, de a szem többet beszélt, mint a szája.

-       Bella, kérlek, ne hazudj! Mond, el mid fáj, vagy kellemetlen? –kérdezte Edward.

Bella fújtatott egyet és szólásra nyitotta a száját.

-       A fejem az nagyon fáj, meg a csíptető a lábamon, és jó lenne, a tűket kiszednétek. Anya meg sem tud ölelni! –fakadt ki a végéra és már a könnyei is kicsordultak.

-       Rendben Bella, Vmennyitől meg tudlak szabadítani –szinte majd nem mindent leszedett, kivéve a mellkasán lévő tapadó korongot és a fejénél, lévő kis elektródákat, amik nagyon fontos szerepet töltenek nála.

-       Kész! A többit majd idővel – a csipogója megszólalt – most mennem kell. Légy jó Bella – homlokát megpuszilta majd elviharzott. Esme most már ügyetlenül, de megölelte.

-        Nem vagy éhes, édesem? – Bella helyet a hasa adott választ neki. Mindenki ezen jót kacagott, de Bella inkább elpirult.

-       Hát most, hogy mondod- kezdte édes vékony hangját, Bella néhány szemrebbentetéssel- az vagyok -  Esme elment. A szobában, csönd honolt, csak a gépek csipogását és Bella szívének ritmusát lehetett hallani, ami egyre jobban lelassult, és végül Bella elaludt. Esme a végére ért vissza.

-       Pedig siettem neki – szontyolodott el Esme, de a gőzölgő ételt az asztalra rakta az oroszlán plüss mellé.

-        Mindenki az ággyal szemben foglalt helyett és csak nézték, hogy alszik Bella.

Carlisle még utána visszajött ellenőrizni, hogy minden rendben van- e. De a többi csőtől még mindig nem szakította el. Bella 3 óra alvás után kezdett el mocorogni.

- Jasper kérlek, próbáld meg nyugtatni – kérte Alice, mert Bella egyre jobban kezdett magához térni, és Alice egy kicsi részletett látott ebből.

- Nem tudom, próbálom, de úgy ahogy múltkor, most sem megy – Bella kinyitotta a szemét, de az nem volt rendben, a hártya vérvörös volt. 

- ÁÁÁÁ!- ordította Bella, de nem csak ők hallották meg, Carlisle is a közelben volt így ő is meghallotta, és futott át Bella szobájába. Azzal berontott, és Bellához sietett. Az egyik fiókból előhúzott egy fecskendőt, látszott, hogy az előre be volt készítve.

Carlisle hátraparancsolta a többieket, és beadta, majd elkezdte vizsgálni. Egy kis idő eltelte után, Carlisle egy nagyot sóhajtva bejelentette, hogy el kell vinni CT-re. 10 perc múlva már a nővérek vitték el sebesen, Carlisle után.

Félórával később Bella visszakapta az elveszett csöveket, és még néhányat is kapott hozzá. A röntgen utána jött néhány perccel. Carlisle feledte és elmélyülten tanulmányozta azt. Edward is mellé ment és nézte a fotót egyben Carlisle gondolatát. A képből csak annyi derült mindkét szeménél elszakadt egy ér. Carlisle amint rájött, odaszaladt Bellához, és erővel felnyitotta, abból csorgott a vér. Carlisle nem tudta, mit tegyen, a kezével próbálta kiszedni, de az csak újra jött, tudta mindenki, hogy nagy a baj.

”Edward, hívd a nővéreket!” – üvöltötte gondolatban Carlisle.

Bella szíve egyre lassabban vert. A nővérek eltolták sietve a műtőbe. A Cullen család többi tagjai, csak álltak és nézték,  hogy küzdenek az életé ért.

A váratlan műtét 4 óráig tartott. A munka társai fáradtan jöttek ki. Carlisle tolta ki Bellát a műtőböl, akinek mindkét szeme le volt kötve. Míg Bellát tolta, gondoltaban üzent Edwardnak.

”- Sikerült, megcsináltuk! Bellának nem lesz semmi baj, de egy hétig még altatásban lesz. Utána fokozatosan leválasszuk a gépekről” –Edward erre egy kicsit lehervadt a mosolya, de örült is. Elmondta a többieknek, akik hasonlóan fogadták mint ő.

-       Csipkerózsika alszik, de vajon mikor jön a hős lovag? – húzogatta szemét Emett, Edward felé.

1 héttel később

Bellát már nem altatják mesterségesen, de a sok altatóktól még mindig alszik.