19. fejezet
1 héttel később
Bellát már nem altatják mesterségesen, de a sok altatóktól még mindig alszik.
A világba is visszatért újra a lassítás, fáradékonyság. Bella szeme még mindig le volt kötve, de csak a biztonság kedvéért, még érzékeny lenne a fényre.
Egy kis idő után Bella mocorogni kezdett.
Ám még az összes gépre rá volt kötve. Esme volt éppen nála.
- Kicsim, nyugodj meg. Tudom, hogy most félsz, és nem tudsz megszólalni, sem látni. De most nem lehetséges ez. Nyugodj meg. – Esme elfordult és az ajtóhoz beszélt- Carlisle!– Az említett pillanatok alatt ott termet.
Megvizsgálta Bellát, majd a lélegeztetőről és néhány dologról leszedte. De az ágyra van továbbra is ”kötözve”.
Pár pillanat múlva Bella kómába esett. Fél évig csak feküdt, majd kinyitotta a szemét.
- Annyira örül, hogy végre hazamehetek! – mosolygott Bella a semmibe, mert, a szemére újra visszakerült a fedő, mivel elfertőződött, de szerencsére gyorsan észrevették, így nem lett belőle nagy baj.
- Hidd el kicsim mi is, de nem hazamegyünk. Terveztünk egy utazást mielőtt ide kerültél. Ma már mennünk kell. Mindend az új lakásban van. Már csak te kellesz- mosolyodott el Esme, és megsimogatta az arcát, majd egy puszival intett a homlokát.
Már csak Bella, Esme, Carlisle és Edward maradt Forksban. Edward megy Bellával, de őt az út elején elaltatják, hogy bírja az egy napos utat.
- Mami! – nyöszörgött Bella.
- Igen kicsim? –kérdezte Esme, de az aggódást ki lehetett vélni, a hangjából. Körbe nézett és keresett vmi olyan dolgot, ami nem jó vagy nem odaillő.
- Látnyi akarlak! – mondta tovább Bella síros hangon.
- Jaj, kicsim! Nem lehet, sajnos azt nem teljesíthettem, nem akarsz abba az állapotba visszaesni igaz?- Bella csak bólogatott – Na, látod! Ha az apád úgy tartja, jónak leveszi, de addig ne, ne is próbáld meg. Kérlek! – mosolygott rá Esme, felültette Bellát, majd átölelte.
Carlisle ebben a pillanatban jött be, de a nem dobogó szíve is ellágyult ebben a pillanatban, úgy nézte őket, mintha csak vérszerinti anya – lánya kapcsolat lenne köztük.
Edward már a kocsiban várta Bellát az új gyereküléssel, amit már lehet fektetni is. A legújabb modell. Olvasta Carlisle gondolatát és ő is eleresztett egy bárgyú mosolyt.
Esme egy kicsit elhátrált, hogy Carlisle még egy gyors CT-re vigye és utána elmenjenek. Ez tartott 10 percig. Carlisle még gyorsan beadta a közepes mennyiségű nyugtatott, hogy ne annyira nyűgösködjön, és a kisebbeknél még ez a mennyiség is megfelel egy nagy erejű nyugtatónak, így Bella szépen elaludt.
Carlisle odaadta Esme kitáró kezeibe, amibe pont bele illet Bella. Így sétáltak ki Forkosból és a kórházból.
Edward már a kocsija hátsó ajtajánál várta őket.
Csodás látvány volt mindenkinek.
Pár hónappal később végre, sok időre elhagyják Forksot. Edward elhelyezte Isabellát hátra, aki már édesen szuszogott. Esme és Carlisle is beszállt az autójukba és Edward után hajtottak. Vámpír sebességgel is 1 napig tartott az út.
Bella végig bájosan aludt a hátsó üléseken.
1 nap múlva
Már csak pár perc és megérkeznek az új helyükre. Bella is elkezdett mocorogni, így adva tudtára Edwardnak, hogy hamarosan felébred. Lekanyarodnak az ösvényre, Edward ment az egész út alatt elől.
- Edwajd, oda értünk? – kérdezte Bella álmosan, de Edward nem válaszolt neki, helyette leállította a motort és vámpír gyorsassággal hátra ment, de Alice már ott állt, így ő emelte ki Bellát.
- Bella annyira örülök, hogy itt vagy végre. A szobádat már be is rendeztük, de idéglenesen lesz egy másik is, ahol most fogsz lenni.- vigyorgott Alice, de Bella a kezeivel Alice arcát kereste, mire ő úgy hajolt közzé, hogy érezze.
- Én is Alice! De látni akarom a házat, – itt elcsuklott a hangja - és téged is, meg a szobáimat is!- Bella végül, Alice nyakhajlatába tette a fejét, közben, Alice befelé ment, Bella hátát simogatva. Látta, hogy Carlisle még beszélni fog velük, így Bellának csináltak még egy szobát, míg a fedő lekerül a szeméről. Most a szobája csak egy ágyból ált és mindenhol párnák vagy plüssök lepték a szoba padlóját.
Alice letette Bellát az ajtó előtt.
- Bella most végig járjuk a szobádat, hogy nagyjából te is tud, mi hol van.
- Aliceee! Én nem, én nem…- itt elcsuklott a hangja miközben könnyezett, majd elájult. Alice gyorsan elkapta, és rögtön az ágyára rakta. A többiek is hallották, de most direkt is hallgatóztak.
Azonnal ők is oda mentek. Alice levetkőztette Bellát ás várta, hogy az ideérjen és végezze el a vizsgálatokat. Mikor végzett, nem túl sokat tudott meg Carlisle, mint az elején. Bellát felöltözették az egyik kedvenc pizsijébe, és hagytál aludni, miután mindenki megpuszilta Bellát. A nappaliban foglaltak helyet. Carlisle elővette a nemrég hívatott képeket és elkezdte tanulmányozni.
A többiek őt nézték, kivéve Edwardot. Ő hallgatta Carlisle gondolatát. Azok sem voltak túl kecsegtetők. Ezen a héten még rajta kell lenni a szemfedőnek, de…
Hirtelen egy nagy puffanást hallottak az emeletről. Edward volt a leggyorsabb, de Alice szorosan követte.
Bella szobájából jött a hang. Edward berontott a szobába, de a látvány nem volt szép.
Bella magzat pózban feküst a földön, vérző fejjel. Sírt, vagy inkább nyöszörgött Edward kezében. Edward viszont a szobának hátra arcot csinált és apja kialakított dolgozó szobájába ment. Carlisle és Alice tartott vele. Lefektette a műbőr ágyra és odébb állt, hogy apja megnézze.
De érezte Bella melegebb testét. Bizonyára lázas is. Ezt Carlisle is megállapította, majd adott neki láz csillapított és egy kisebb adag altatót. Az óvodát erre az évre el is felejthetik neki.
Az este folyamán Bellának feljebb ment a láza, de nem kelt fel. A többiek mind aggódtak az állapota miatt. Csak Alice tudta, hogy mi lesz vele, de senki nem akarta elhinni.
Mivel szerda volt, így az összes Cullen ”gyereknek” be kellet menni az iskolába.
Így csak Bella, Esme és Carlisle maradt otthon. Az utóbbinak még állása sem volt, de bárhova felvették, de most vigyáz a lánya állapotára.
Bellát egész napra kiütötte Carlisle, nehogy fel kelljen. Míg a fedő le nem kerül a szeméről és a lázának meg kellet szűnnie. Ez tartott két napig. Majd Carlise lassan leszedte az infúziót, és a szemfedőt. Majd vártak, hogy Bella felébredjen. De a magas láztól és a gyógyszertől, amit kapott eltartott néhány óráig.
4 -5 óra múlva elkezdett mocorogni, az egész Cullen család bent volt és vártak. Eltelt jó néhány perc és Bella szíve és légzése felgyorsult, majd kinyitotta a két csokoládé színű szemeit.
- Kis lányom jól vagy? – kérdezte Esme nem kevés aggódással a hangjában.
- Mami! Homályosan, de te jagyogsz! – kiáltotta Bella, mert azt hitte, hogy csak ők ketten vannak a szobában.
- Szívem, nagyon köszönöm, de jobb lesz lassan kikelni az ágyból. Apukád meg akar nézni, hogy minden rendben van-e veled. – Esme közelebb ment felé még a többiek vámpír gyorsassággal kiszöktek a szobából.
Esne a kezét nyújtotta felé. Bella azonnal elkapta és jó szorosan hozzá bújt. Esme felkapta az ölébe és várta, hogy Bella egy kicsit enyhítsen szorításon.
Nem sírt, vagy nyöszörgött csak fogta mintha az élete múlna rajta.
Ez tartott jó néhány percig, de Esme türelmesen várt. Mikor érezte, hogy Bella szorítása enged felállt vele, és gyorsan átöltözette.
Kezei között Bellát átvitte Carlisle szobájába, ami Bella számára lett kialakítva. Esme felült a kiságyra, majd az ölébe megfordított Bellát, hogy Carlisle felé nézzen. A családfő szemben vele leült és türelmesen várt, hogy Bella végre a szemébe nézze.
Amikor ez a pillanat eljött csendben fürkészték egymás szemeit, Carlisle azért, hogy megnézze a változásokat, Bella meg, csak azért mert régen látta élőben.
Carlisle a zsebéből lassan elővett egy elemlámpát. Bekapcsolta és lassan közelebb ment Bellához. A légkör egyre feszültebb lett. Esme alig érezhetően a karjait szorosabbra fogta Bella körül.
- Bella most belevilágítok, a szemedben kérlek, ne ijedj meg – ezzel Carlisle előhúzta az elem lámpát, és egyenesen a jobb szemébe világított.
Bella próbált a szorításból kijutni, de nem ment neki. A lámpa fényébe viszont nem akart bele nézni, mivel nem volt jó érzés a szemének az erős fény. Szemeit lehunyta és várt. Carlisle a másik kezével, megfogta Bella állát, felemelte, és várt.
Bella egy idő után megunta, hogy nézik. Két szemét gyorsan felnyitotta, majd be akarta csukni, de Carlisle a jobb szemhéját nyitva tartotta. Néhány pillanatig Carlisle belevilágított, majd kikapcsolta. Esme már nem tartotta, olyan szorosan, most inkább, gyengéden simogatta, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm Bella!- mosolygott rá szelíden Carlisle, kezét meglendítette, próbálta megsimogatni, Bella fejét, de Bella odébb húzódott és kereste a kijáratott.
- Hol van Edwajd? -kérdezte Bella.
- Itt vagyok! – jelent meg hirtelen Edward, kezeit tárva nyitva és közelített Bella felé. A kislány gyönyörű szép kis sötétkék topánkájában Edward kezei közé futott.
- Edwajd! Menjünk sétálni létszi! - nézett rá Bella az Alicetől tanult kutya szemekkel.
- Persze, de csak akkor, ha megengeded apának, hogy megnézze a másik szemedet- simította végig egyik ujját a pici orrán.
- De nem akarjom, láttok, ugyan úgy- mosolygott rá szelíden Bella.
- De ezt mi is biztosra akarjuk tudni, naa- próbálta Edward is az angyali szemeket, bevetni.
- Rendben, de csak egy feltétellel- mutatta fel Bella a mutató ujját.
- És mi lenne az? –fogta meg az ujját játékosan. Bella közelebb hajolt egyenesen a vállát vette célba.
- Így nézzen meg. – suttogta Bella majd a testével hozzá simult Edwardhoz.
Edward tett egy 180°-os félkört.
- Na, Bella csak a másik szemeddel kövesd az ujjam, nem lesz semmi lámpa- mosolygót rá Carlisle, majd az egyik ujját felemelte.
- Jendben. – Carlisle az ujját jobbra majd balra mozdította szép lassan kétszer megismételve a mozdulatot.
- Edwajd megyünk? –kérdezte Bella.
- Persze, de Alicehez menj először a kabátod ért- puszilta meg a homlokát, majd lerakta a földre. Amint Bella lábai a földet érték rögtön Edward alatt akart átmenni.
Az ajtó csukódott és már csak Esme, Carlisle és Edward maradt.
- Drágám, ugye nincs semmi baja Bellának? – kérdezte nyugtalanul Esme.
- Komoly probléma nincs, bár talán még néhány napig homályosan fog látni, és valószínű enyhe agyrázkódása is lehet, ezért beszél most, egy kicsit pöszén.- sóhajtott egy mélyet Carlisle- Edward, míg te elviszed Bellát sétálni, mi vadászunk.
- Edwajd hol vagy? – kérdezte Bella már az ajtóban türelmetlenül. Kabát már rajta van, és a többiek a nappaliban ültek és jót mosolyogtak. Pár pillanat múlva Edwardék jöttek le a lépcsőn.
- Bella! Hogy menjünk? – kérdezte Edward enyhe mosollyal, míg ő is felveszi a kabátját.
- Ühhm..- gondolkozott el – menjünk lassan? Vagy gyojsan? –kérdezte Bella vissza.
- Mehetünk lassan is, hogy megnézd a környéket, és az időjárás szerinte esni fog a hó –mosolygott rá mélyén Edward.
- De jóóó...! De most nem a nyár jön? – kérdezte Bella, egy kis izgalommal telítve.
- Bella, most Északon vagyunk. Itt a nyár csak annyit jelent, hogy, már majdnem plusz fokok vannak. Ami annyit tesz, hogy később unni fogod, ha hó esik- mosolygott szelíden Bellára-, na, gyere ideje, hogy elinduljunk- megfogta Edward a kezét, és érezte, hogy újra vmi megmozdult benne, mint mindig ha hozzá ért. Bella is érzet vmi hasonlót, de ő csak jobban érezte megát vele.
Kiléptek az ajtón majd elindultak a kis útjukra.
(Szerintem ehhez a fejezethez nincs túl sok mindent hozzá fűzz nőm , max annyit , hogy ez a része nkm és mindig tetszett, tehát, ha tetszett szavaz, ha nagyon tetszett írjál, és mond el a véleményed, hogy mi tetszett igazán:))
